Elköszönök.... és Blogger elhallgat.

Igen elköszönök egy időre.... vagy talán végleg... Az biztos most egy ideig nem fogok jelentkezni új bejegyzésekkel. Nem tudom milyen hosszú lesz a távollét. Okok összetettek: Először is blogot vagy magamról írók vagy általános dolgokról. Az elsővel az a baj hogy ahhoz sokkal jobban meg kell nyílni, azt pedig én nem szeretném. Másodikkal pedig az hogy én kevés vagyok ahhoz hogy én mondjam meg a tutit. Szóval lehet hívni alkotói válságnak, vagy egyszerűen kiégésnek.Második ok talán ebből gyökeredzik, rengeteg olyan bejegyzés született ami te kedves Olvasó soha nem láthattál, mert nem tettem közzé. Így megint nincs értelme az internetes blognak.... egyszerűbb ha papírfecnin az asztalfióknak elrakom.
Harmadik talán életem, egyre jobban elmélyülő válsága, amely mint a munkába az életbe a családba vetett hitem összeomlását jelenti. Nem hiszem hogy bárkit is fárasztanom kellene a magán életem problémáival, mert ettől nem fognak megoldodni.
Szóval egy idöre távozom és elhallgatok. Köszönöm mintazoknak akik eddig olvasták írományimat, talán nem okoztam álmatlan éjszakát senkinek.nem hiszem hogy hiányona bárkinek is.... ezek a bejegyzések.

Csalódás után, vagy két csalódás között?

Az elmúlt hetek nem úgy alakultak, ahogy szeretem volna. Bár ez már az én életemben talán nem is oly meglepő, lassan három éve annak hogy semmi nem úgy alakul ahogy szeretném.
Lassan két hete hogy csalódtam így az elmúlt hét nagyrészt a lelki sérülések gyógyításával telt. Igen szerettem Őt, talán meglepő amit írok, de hosszabb távra terveztem vele kapcsolatban, csak mégis rövidre sikerült. Sebek lassan begyógyulnak, bár talán a hegek örökre megmaradnak, mint ilyenkor lenni szokott. Csak a felejtés az megy nehezen, és még most sem tudom igazán hogy végkép el akarom felejteni. Szóval itt tartok most... Szépen lassan előretekintek és várom a következő lehetőséget, amelynek talán már nem csalódás lesz a vége... Neki pedig aki összetörte a szívem, mit kívánhatok: hogy legyen nagyon boldog.

És a nyolcadik napon

Tegnap pünkösd vasárnap este ment egy magyar film M1-en, ugyanezen a címen. Film a egy gyermekét egyedül nevelő anyát mutat be. A gyermek Down- szindrómás. A filmben végig követhetjük egy 30-as nem túl pénzes nő egy éjszakás kalandjából születő gyermek megszületését fejlődését. A film nagyon jól bemutatja az anya küzdelmét a világgal, családjával, gyermeke elfogadásáért. Bemutatja a nagymamát aki kezdetben ellenséges, hibást keres, a gyerekre szinte rá sem tud nézni, film közepe körül mindez megváltozik, megható az mikor a játszótéren már megvédi gyermeket, az őt csufoloktól. Kedvesen bemutatja azt mérhetelen munkát amit a gyermek fejlesztése jelent és azt az örömet amit az jelent amikor valamit sikeresen megtanult. Sajnos a film végén bekövetkezik a gyermek halála, ami a szívproblémája miatt történik.
A filmet a művészfilmek kategoriájába sorolnám, nem túl szorakoztató inkább elgondolkodtató. A készítök nem titkolt célja, hogy valami "oktatófilmet" hozzanak létre, ilyen emberek elfogadtatására. Bizonyára nagyon jól megfelelne osztályfönőki orák témájának, főként középiskolai osztályoknál, bár szerintem általános iskola 7-8 osztályában is bevethető.
Nem hiszem sajnos, hogy a közgondolkodást egyetlen ilyen filmmel megváltoztatható lenne, mert a mi társadalmunk még nem képes tolerálni a különbséget. azért bízom abban hogyha egy embert is sikerül meggyőzni arról hogy ezek az emberek is ugyanolyan értékesek mint ép egészséges társaik már nyertünk mindannyian.
Miért is ez a film címe? Down- szindromás gyereket nevelő szülők között létezik egy mondás amely szerint az Isten hat nap alatt teremtette világot a hetedik napon körülnézett, a nyolcadik napon pedig megteremttette Down-osokat hogy még több szeretet érkezen a földre. Higgyétek el nekem ez valóban így is van....
Aki nem látta a filmet szívből ajálom neki megnézésre.