" Itt élned, halnod kell"

A címben szereplő rövid idézet Vörösmarty Szózat című verséből származik. Bizonyára sokan szavaltuk, szavaljuk iskolai ünnepségek végén sorait átszellemülten. Mint a Himnusz mint a Szózat a hazafisságra, illetve a múltból származó dicsőségre építi a mondanivalóját. Mit jelentenek ezek a szavak ma? Modern korban már ezeken szavakon túlléptünk. Ma már nem az számít hogy valaki helyben maradjon, hanem az hogy minél könnyebben költözőn. Igen a mai korban már a mobilitás felváltotta a mély hazafiságot. A határok megnyíltak mindenki szabadon utazhat bármerre a világban. És mennek is. Javarészt fiatalok diplomás, szakmunkás egyaránt. Nem az a baj hogy mennek, mennyen mindenki aki tud, elméletileg úgy is visszajönnek, addig meg látnak világot. Ma már ott tartunk hogy egy gimnáziumi osztály 16-17 évesek jelentős része nem itthon képzeli el jövőjét, bizonyára ez a szám még magasabb a felsőoktatásban. Ma már nem az a baj, hogy elmegy, hanem az hogy aki egyszer elhagyja a magyar határt már csak látogatóba jön vissza. Vannak akik már nem is tervezik a hazaköltözést, vannak akik még igen, de ők sem jönnek. Hová is jöjjenek. Kint megvan az egzisztenciájuk, megkapják azt amit itthon talán sosem kapna meg munkájáért, munkához méltó fizetést a szerencsésebbek pedig még a megbecsülést is. Ezért hát elmegy, és így lesz a pedagógusból, az orvosból, közgazdászból bölcsészből: bébiszitter, takarító, felszolgáló,- és még folytathatnám a sort. Biztos van mindenkinek az ismerősei családtagjai közöt aki elment külföldre szerencsét probálni. Én elnézem az iwiw-es ismerőseim kb 10% már kiment és bizonyára lesz aki még követi őket.
Miért irok errről? Személy szerint én is már nagyon sokszor gondoltam hogy irány külföld, ha már itthon nincs szükség rám. Az utobbi idöben talán többször is mint annak idején mikor munkanélkülivé váltam. Tudom hogy válság van, és kinnt sem könnyű az élet, de aki megtalálta számítását legalább a munkáját annyagilag megbecsülik. Igen, elmenni nem egyszerű, de sajnos már maradni sem....
Végezetül a Lord zenekar pár sorával zárom mondataimat:
"Itt élj, vagy bárhol:
lényeg, hogy otthonra lelj!
így élj, vagy bárhogy,
a szíved magyar legyen!"

Egyedül...2

Akkor most álljon itt egy idézet amellyel a témát végleg lezárom. Ígérem ezen témába több bejegyzés nem fog születni.
Tudom, más gondolataival villogni nem szerencsés, de Müller Péter gondolatai fejezik ki igazán amit én is gondolok erről a témáról, ennél jobban én sem tudnám megfogalmazni.

"Az a másodperc, amikor igazán szeretünk, életünk egyetlen valóságos pillanata. A többi nem az. A többi boldogtalan varázslat. Őrület. Teli félelemmel és szomjúsággal. Mi persze éppen fordítva gondoljuk. Mi azt hisszük, hogy az a "valóság", amikor egyedül, kővé dermedt, magányos lélekkel élünk. Valóság a hétköznap, a közöny, az egoizmus, az én, az enyém, a pénzkereset. Valóság a tévé, a robot, a rohanás, a vásárlás, az aszfalt, a "senkihez sincs közöm" életérzése. És a szerelemről véljük, hogy káprázat, mámor. Amikor valóban szeretünk, mondják ránk az emberek, hogy "Te el vagy varázsolva, öregem! Te megőrültél!" - miközben egy tévedhetetlen hang lelkünk mélyéről azt mondja: "Itt akarok maradni, mert mindig ide vágytam! Itt akarok élni, örökké!" Amikor szeretjük egymást: kijózanodunk. Felébredünk. Életünk valóságos állapota az, amikor szeretünk. Ezt a csodát rendszerint akkor érjük el, amikor föladjuk a görcsös önvédelmünket, és elkezdünk egymásban, egymásért élni."

(Müller Péter)

Egyedül... avagy a tépelődő blogger

Nagyon rég gondolkozom egy hasonló tárgyú bejegyzésen, csak nagyon nehéz megtalálni azt a hátárt amely belőlem még a nyilvánosság élé tárható, és melyik az ami már nem. Talán ez a bejegyzés lesz hivatott arra ami meghúzza ezt végérvényesen.
Térjünk vissza címhez:Egyedül... Sokan tudják rólam egyedül, vagyis társ nélkül élek.Lassan már történelmi távolságokra veszik az utolsó valamire való kapcsolatom. Pedig nagyon régen tudjuk az ember társas lény. Így tavasz felé pedig érezem ahogy a természet újjá éled , úgy vágyom én is egy társra akivel a problémákban és örömökben osztozhatnék. Igen , borzasztó rossz egyedül...
Miért is alakult az életem így? Talán magam sem tudom. Ahogy visszaemlékszem mindig volt valami ami fontosabb volt, annál hogy bármely módon kapcsolatom legyen: főiskolán a diploma megszerzése, illetve maga a főiskola, utána pedig a pénzügyi alapok megteremtése. Talán ezzel szemben még fontosabb a mozgássérültségemből adódó kishitűség, nem hittem soha abban, hogy a velem szemben álló nő, nem a külső megjelenésből fog megítélni, hanem a belső értékeket veszi figyelembe. Mert ugye mint tudjuk mit szépítsük nem vagyok egy "matyóhímzés" nem nagyon lehet mutogatni a barátoknak, mert hát ugye kicsit furcsán adja elő a menést. Szóval talán ezekből adódik össze az amit csak úgy neveznék visszautasítástól való félelem. Szóval az elmúlt időszakban kapcsolatkezdeményezés ezért halt el a részemről csirájában. Soha nem voltam annyira bátor az utóbbi időben, hogy merjek kezdeményezni.
Miért is tépelődik a blogger? Ismét lehetőség adódna arra hogy esetleg kapcsolatom lehetne. Sajnos most sem tudom mit tegyek, ha megpróbálom kihasználni a lehetőséget, nem biztos hogy el birnám viselni a visszautasítás. Tudva az hogy a hölgynek bármikor különb ember is adódhatna, nem pedig egy.... Szóval nehéz a helyzet, tudva azt ha most nem lépek akkor talán örökre egyedül maradok. Szóval közben úgy érzem, hogy túl szép lenne.. de nem hiszem hogy neki rám van szüksége, vagyis erre a "karosszériára"....