Egy barátság margójára... avagy nekrolog egy barátságért

Bejegyzést eltávolította a szerző!

Elköszönök.... és Blogger elhallgat.

Igen elköszönök egy időre.... vagy talán végleg... Az biztos most egy ideig nem fogok jelentkezni új bejegyzésekkel. Nem tudom milyen hosszú lesz a távollét. Okok összetettek: Először is blogot vagy magamról írók vagy általános dolgokról. Az elsővel az a baj hogy ahhoz sokkal jobban meg kell nyílni, azt pedig én nem szeretném. Másodikkal pedig az hogy én kevés vagyok ahhoz hogy én mondjam meg a tutit. Szóval lehet hívni alkotói válságnak, vagy egyszerűen kiégésnek.Második ok talán ebből gyökeredzik, rengeteg olyan bejegyzés született ami te kedves Olvasó soha nem láthattál, mert nem tettem közzé. Így megint nincs értelme az internetes blognak.... egyszerűbb ha papírfecnin az asztalfióknak elrakom.
Harmadik talán életem, egyre jobban elmélyülő válsága, amely mint a munkába az életbe a családba vetett hitem összeomlását jelenti. Nem hiszem hogy bárkit is fárasztanom kellene a magán életem problémáival, mert ettől nem fognak megoldodni.
Szóval egy idöre távozom és elhallgatok. Köszönöm mintazoknak akik eddig olvasták írományimat, talán nem okoztam álmatlan éjszakát senkinek.nem hiszem hogy hiányona bárkinek is.... ezek a bejegyzések.

Csalódás után, vagy két csalódás között?

Az elmúlt hetek nem úgy alakultak, ahogy szeretem volna. Bár ez már az én életemben talán nem is oly meglepő, lassan három éve annak hogy semmi nem úgy alakul ahogy szeretném.
Lassan két hete hogy csalódtam így az elmúlt hét nagyrészt a lelki sérülések gyógyításával telt. Igen szerettem Őt, talán meglepő amit írok, de hosszabb távra terveztem vele kapcsolatban, csak mégis rövidre sikerült. Sebek lassan begyógyulnak, bár talán a hegek örökre megmaradnak, mint ilyenkor lenni szokott. Csak a felejtés az megy nehezen, és még most sem tudom igazán hogy végkép el akarom felejteni. Szóval itt tartok most... Szépen lassan előretekintek és várom a következő lehetőséget, amelynek talán már nem csalódás lesz a vége... Neki pedig aki összetörte a szívem, mit kívánhatok: hogy legyen nagyon boldog.

És a nyolcadik napon

Tegnap pünkösd vasárnap este ment egy magyar film M1-en, ugyanezen a címen. Film a egy gyermekét egyedül nevelő anyát mutat be. A gyermek Down- szindrómás. A filmben végig követhetjük egy 30-as nem túl pénzes nő egy éjszakás kalandjából születő gyermek megszületését fejlődését. A film nagyon jól bemutatja az anya küzdelmét a világgal, családjával, gyermeke elfogadásáért. Bemutatja a nagymamát aki kezdetben ellenséges, hibást keres, a gyerekre szinte rá sem tud nézni, film közepe körül mindez megváltozik, megható az mikor a játszótéren már megvédi gyermeket, az őt csufoloktól. Kedvesen bemutatja azt mérhetelen munkát amit a gyermek fejlesztése jelent és azt az örömet amit az jelent amikor valamit sikeresen megtanult. Sajnos a film végén bekövetkezik a gyermek halála, ami a szívproblémája miatt történik.
A filmet a művészfilmek kategoriájába sorolnám, nem túl szorakoztató inkább elgondolkodtató. A készítök nem titkolt célja, hogy valami "oktatófilmet" hozzanak létre, ilyen emberek elfogadtatására. Bizonyára nagyon jól megfelelne osztályfönőki orák témájának, főként középiskolai osztályoknál, bár szerintem általános iskola 7-8 osztályában is bevethető.
Nem hiszem sajnos, hogy a közgondolkodást egyetlen ilyen filmmel megváltoztatható lenne, mert a mi társadalmunk még nem képes tolerálni a különbséget. azért bízom abban hogyha egy embert is sikerül meggyőzni arról hogy ezek az emberek is ugyanolyan értékesek mint ép egészséges társaik már nyertünk mindannyian.
Miért is ez a film címe? Down- szindromás gyereket nevelő szülők között létezik egy mondás amely szerint az Isten hat nap alatt teremtette világot a hetedik napon körülnézett, a nyolcadik napon pedig megteremttette Down-osokat hogy még több szeretet érkezen a földre. Higgyétek el nekem ez valóban így is van....
Aki nem látta a filmet szívből ajálom neki megnézésre.

" Itt élned, halnod kell"

A címben szereplő rövid idézet Vörösmarty Szózat című verséből származik. Bizonyára sokan szavaltuk, szavaljuk iskolai ünnepségek végén sorait átszellemülten. Mint a Himnusz mint a Szózat a hazafisságra, illetve a múltból származó dicsőségre építi a mondanivalóját. Mit jelentenek ezek a szavak ma? Modern korban már ezeken szavakon túlléptünk. Ma már nem az számít hogy valaki helyben maradjon, hanem az hogy minél könnyebben költözőn. Igen a mai korban már a mobilitás felváltotta a mély hazafiságot. A határok megnyíltak mindenki szabadon utazhat bármerre a világban. És mennek is. Javarészt fiatalok diplomás, szakmunkás egyaránt. Nem az a baj hogy mennek, mennyen mindenki aki tud, elméletileg úgy is visszajönnek, addig meg látnak világot. Ma már ott tartunk hogy egy gimnáziumi osztály 16-17 évesek jelentős része nem itthon képzeli el jövőjét, bizonyára ez a szám még magasabb a felsőoktatásban. Ma már nem az a baj, hogy elmegy, hanem az hogy aki egyszer elhagyja a magyar határt már csak látogatóba jön vissza. Vannak akik már nem is tervezik a hazaköltözést, vannak akik még igen, de ők sem jönnek. Hová is jöjjenek. Kint megvan az egzisztenciájuk, megkapják azt amit itthon talán sosem kapna meg munkájáért, munkához méltó fizetést a szerencsésebbek pedig még a megbecsülést is. Ezért hát elmegy, és így lesz a pedagógusból, az orvosból, közgazdászból bölcsészből: bébiszitter, takarító, felszolgáló,- és még folytathatnám a sort. Biztos van mindenkinek az ismerősei családtagjai közöt aki elment külföldre szerencsét probálni. Én elnézem az iwiw-es ismerőseim kb 10% már kiment és bizonyára lesz aki még követi őket.
Miért irok errről? Személy szerint én is már nagyon sokszor gondoltam hogy irány külföld, ha már itthon nincs szükség rám. Az utobbi idöben talán többször is mint annak idején mikor munkanélkülivé váltam. Tudom hogy válság van, és kinnt sem könnyű az élet, de aki megtalálta számítását legalább a munkáját annyagilag megbecsülik. Igen, elmenni nem egyszerű, de sajnos már maradni sem....
Végezetül a Lord zenekar pár sorával zárom mondataimat:
"Itt élj, vagy bárhol:
lényeg, hogy otthonra lelj!
így élj, vagy bárhogy,
a szíved magyar legyen!"

Egyedül...2

Akkor most álljon itt egy idézet amellyel a témát végleg lezárom. Ígérem ezen témába több bejegyzés nem fog születni.
Tudom, más gondolataival villogni nem szerencsés, de Müller Péter gondolatai fejezik ki igazán amit én is gondolok erről a témáról, ennél jobban én sem tudnám megfogalmazni.

"Az a másodperc, amikor igazán szeretünk, életünk egyetlen valóságos pillanata. A többi nem az. A többi boldogtalan varázslat. Őrület. Teli félelemmel és szomjúsággal. Mi persze éppen fordítva gondoljuk. Mi azt hisszük, hogy az a "valóság", amikor egyedül, kővé dermedt, magányos lélekkel élünk. Valóság a hétköznap, a közöny, az egoizmus, az én, az enyém, a pénzkereset. Valóság a tévé, a robot, a rohanás, a vásárlás, az aszfalt, a "senkihez sincs közöm" életérzése. És a szerelemről véljük, hogy káprázat, mámor. Amikor valóban szeretünk, mondják ránk az emberek, hogy "Te el vagy varázsolva, öregem! Te megőrültél!" - miközben egy tévedhetetlen hang lelkünk mélyéről azt mondja: "Itt akarok maradni, mert mindig ide vágytam! Itt akarok élni, örökké!" Amikor szeretjük egymást: kijózanodunk. Felébredünk. Életünk valóságos állapota az, amikor szeretünk. Ezt a csodát rendszerint akkor érjük el, amikor föladjuk a görcsös önvédelmünket, és elkezdünk egymásban, egymásért élni."

(Müller Péter)

Egyedül... avagy a tépelődő blogger

Nagyon rég gondolkozom egy hasonló tárgyú bejegyzésen, csak nagyon nehéz megtalálni azt a hátárt amely belőlem még a nyilvánosság élé tárható, és melyik az ami már nem. Talán ez a bejegyzés lesz hivatott arra ami meghúzza ezt végérvényesen.
Térjünk vissza címhez:Egyedül... Sokan tudják rólam egyedül, vagyis társ nélkül élek.Lassan már történelmi távolságokra veszik az utolsó valamire való kapcsolatom. Pedig nagyon régen tudjuk az ember társas lény. Így tavasz felé pedig érezem ahogy a természet újjá éled , úgy vágyom én is egy társra akivel a problémákban és örömökben osztozhatnék. Igen , borzasztó rossz egyedül...
Miért is alakult az életem így? Talán magam sem tudom. Ahogy visszaemlékszem mindig volt valami ami fontosabb volt, annál hogy bármely módon kapcsolatom legyen: főiskolán a diploma megszerzése, illetve maga a főiskola, utána pedig a pénzügyi alapok megteremtése. Talán ezzel szemben még fontosabb a mozgássérültségemből adódó kishitűség, nem hittem soha abban, hogy a velem szemben álló nő, nem a külső megjelenésből fog megítélni, hanem a belső értékeket veszi figyelembe. Mert ugye mint tudjuk mit szépítsük nem vagyok egy "matyóhímzés" nem nagyon lehet mutogatni a barátoknak, mert hát ugye kicsit furcsán adja elő a menést. Szóval talán ezekből adódik össze az amit csak úgy neveznék visszautasítástól való félelem. Szóval az elmúlt időszakban kapcsolatkezdeményezés ezért halt el a részemről csirájában. Soha nem voltam annyira bátor az utóbbi időben, hogy merjek kezdeményezni.
Miért is tépelődik a blogger? Ismét lehetőség adódna arra hogy esetleg kapcsolatom lehetne. Sajnos most sem tudom mit tegyek, ha megpróbálom kihasználni a lehetőséget, nem biztos hogy el birnám viselni a visszautasítás. Tudva az hogy a hölgynek bármikor különb ember is adódhatna, nem pedig egy.... Szóval nehéz a helyzet, tudva azt ha most nem lépek akkor talán örökre egyedül maradok. Szóval közben úgy érzem, hogy túl szép lenne.. de nem hiszem hogy neki rám van szüksége, vagyis erre a "karosszériára"....